Căutare

      Sokakat meglephetett, hogy az 1993 óta hivatalban levő Takács Csaba ügyvezető elnök visszavonult, annak dacára, hogy e gesztusát már korábban lebegtette. Takács azzal indokolta visszalépését, hogy támogatni kívánja a fiatalítást, hogy úgy érzi, már nem tud megújulni, nem tudja a tempót tartani. Érdekes megközelítés. Milyen tempót kell tartani az RMDSZ-ben? Kikkel kell tartani a tempót? Miben kell tartani a tempót? Persze kézenfekvő a válasz, az érdekfeladásban, a tényleges szándékok leplezésében, a sikerpropagandában. Ettől csömörlött volna meg hirtelen Takács Csaba? Nem valószínű. S micsoda zöldség az, hogy „nem tud megújulni”? Egy politikai párt nem egy rockegyüttes, melynek meg kellene állandóan újulni, hogy ne merevedjen bele saját zenei sémáiba, mint a legtöbb előadó. Egy párt vagy az ügyet képviseli vagy nem. Ha egy párt vagy annak egy képviselője szüntelen „megújul”, akkor az a párt vagy politikus politikai szélkakas. Persze ennek a kijelentésnek is lehet egy cseppet cinikus, de annál realistább olvasata, ha a megújulást azonosítjuk az RMDSZ abbeli törekvésével, hogy az újabb és újabb román belpolitikai felállások dacára mindig a tűzközelben maradjon. Ami nem is lenne helytelen törekvés, ha a Szövetség de facto nem adta volna fel saját magát, saját eredeti céljait, s ha hatalmi pozícióját a közösség érdekében kamatoztatná. Nézzük meg, hogy Markó Béla elnöki beszédében milyen problémákat vetett fel a legutóbbi SZKT-ülésen, lássuk, hogy az RMDSZ elnökének politikai napirendjén hány magyar nemzetpolitikai probléma szerepel:
      „A magyar közösségnek hány helyes, pontos, logikus kérdése sorjázik előttünk?
      – Mi lesz az egyre sokasodó szegényekkel?
      – Mi lesz a fiatalok elhelyezkedésével?
      – Mi lesz a továbbtanulási lehetőséggel úgy, hogy azt a szülők meg is tudják fizetni?
      – Mi van a nyugdíjakkal?
      – Mi van a mesterségesen kialakított nagy társadalmi egyenlőtlenségekkel?
      – Hol van a hiányzó középosztály?
      – Hol van a jövő biztonsága?
      – Mi van az igazságszolgáltatás packázásaival ?
      – Miért korruptak a hivatalok?
      – Mi van a gyógyszerellátással?
      – Mi lesz a mezőgazdasággal?
      – Mi van a közbirtokossági erdőkkel?
      – Miért rosszak az utak?
      – Ki fizeti meg a vadkárokat?
      – Miért kell elmenni más országba dolgozni?
      – Ki lopja el tőlünk a pénzt, a reményt, a jövőt?
      – Miért van szükség önkormányzatra, ha van olyan városunk, ahol immár második éve egyedül, tanács nélkül dönt mindenről, sok-sok tízmilliárd lejről is a polgármester?
      – Miért több egy tömbházlakás közköltsége, mint maga a nyugdíj vagy a minimálbér?
      Folytathatnám a kérdéseket, és kell is majd folytatnunk, de most elsősorban jól meg kell értenünk azt, ami van.”
      Félreértés ne essék, e kérdések, melyek arról tanúskodnak, hogy az RMDSZ-ből nem veszett ki a szociális érzékenység, mind fontos kérdések. De azért nem furcsa, hogy a sorban nincs benne az autonómia, az RMDSZ hivatalos programjának mindmáig központi gondolata, melyre a szervezet a kampányát építette 2004-ben s melyre képes lesz ismét egy kampányt felépíteni az Európai Parlamenti választások küszöbén? Vagy Markó úgy véli, hogy az autonómia nem foglalkoztatja a közösséget? Nem különös, hogy még az a vékony, semmitmondó, garanciák nélküli, érdemben semmit meg nem oldó, de annál nagyobb garral reklámozott kisebbségi törvény sem került bele a felsorolásba? Hogy nincs benne a csángók anyanyelvű oktatása és miséje? Ez sem érdekelné az érintetteket? S a magyar nemzeti öntudat válsága, az oktatás színvonalának emelése? Az asszimiláció elleni tudatos küzdelem? A kétnyelvűség további szélesítése, a magyar nyelv tényleges egyenjogúsítása? Az önálló állami magyar egyetem? A jogsérelmek listázása, a már 1990-ben megígért s azóta halogatott erdélyi magyar fehér könyv összeállítása? Ami megmaradt, az egy román párt által is felvállalható szociális program. Ezért kár az urnákhoz vinni a magyar választókat, még akkor is, ha ezt a nyilvánvaló következtetést Markó tagadja, hangsúlyozva, hogy igenis szükség van az RMDSZ-re.
      Az SZKT döntést hozott a Kulturális Autonómiatanács létrehozásáról. Mint emlékezetes, a kisebbségi törvényben szereplő testület váltotta ki a románok nemtetszését, annak dacára, hogy e testületet a törvénytervezet előírásai szerint az RMDSZ által szervezett választások útján hoznák létre, és a választáson való indulás éppen úgy meg lenne nehezítve, mint az európai fórumok által elítélt diszkriminatív román választási törvény szerinti indulás az országos választásokon. Összességében e tanács lényege az RMDSZ „önbebetonozása” lenne, miközben a tanácsnak a törvénytervezet semmiféle közjogi kompetenciát nem biztosít. Hogy a román politikusoknak mi bajuk van e tanáccsal, azt csak ők tudják. Az SZKT határozat által szabályozott szerv is, mint az sejthető volt, tulajdonképpen RMDSZ pártszervként van megrajzolva, közjogi jelentősége nyilvánvalóan nincs, ez mindössze egy PR-gesztus volt a választói bázis felé.
      Sokan a népszavazáson elszenvedett csúfos vereséggel hozzák összefüggésbe azt, hogy az RMDSZ vezetői most hirtelen tárgyalni kívánnak Tőkés Lászlóval az Európai parlamenti választásokon való részvételről. Jellemző, hogy akkor tárgyalnának, amikor meg vannak szorulva, amikor az Erdélyi Református Egyházkerült vezetősége levélben kérte, hogy Tőkés Lászlót helyezzék az RMDSZ lista befutó helyére, Markó impertinens stílusban utasította el „az RMDSZ belügyeibe való beavatkozást”. Most, hogy Tőkés Lászlónak megvannak induláshoz szükséges támogató aláírásai, s a közelmúltban a népszavazáson bebizonyosodott, hogy valójában mekkora az RMDSZ mozgósító ereje, Markóéknak hirtelen tárgyalhatnékjuk támadt. Kemény kérdés, hogy most mit tehet ennek fényében a nemzeti oldal Erdélyben. A választói bázis honorálja az összeborulást, nem hajlandó, nem is képes alapvető politikai-politológiai disztinkciókra, árnyalásokra. Ugyanakkor az RMDSZ-szel való kiegyezés azokkal való szembefordulás lenne, akik támogatták a püspök függetlenként való indulását.
      Az is lassacskán egyértelművé válik egyre többek számára, hogy a hiteles erdélyi magyar érdekképviselet megteremtésének az RMDSZ a legnagyobb akadálya. Mert hiába ismételgetjük, hogy „az RMDSZ-re továbbra is szükség van”, ha nem vizsgáljuk meg azt is, hogy kinek van rá szüksége. A vezető klikknek nyilván igen, de a Szövetség fennmaradásában egzisztenciálisan érdekelt nómenklatúrának is. Hasonlóképpen a román politikumnak is szüksége van az RMDSZ-re, mint hitelesítőre. Mi sem kényelmesebb, mint asszimilációs politikát folytatni úgy, hogy közben a célbavett közösség képviselői kormányról hitelesítik e törekvést.
      Az erdélyi magyarság szempontjából viszont az a létkérdés, hogy mikor sikerül eltakarítani az egész önfeladó, ügyáruló RMDSZ-es pereputtyot. Ehhez pedig az segíthet hozzá, ha az európa parlamenti választásokon a komprádor-szervezet kiesik és Tőkés László bejut. Ez az EP-választások tétje magyar nemzetpolitikai szempontból.